Close Popup
Eng

Új funkció az Instagramon: Live Rooms

2021.03.08
Új funkció az Instagramon: Live Rooms

Új korszak indul az Instagramon élő közvetítéseinek világában a Live Room elnevezésű funkció által.

 

Live Rooms

A múlt héten minden Instagram felhasználóhoz megérkezett azaz új funkció, amely lehetővé teszi hogy egy élő közvetítéshez négyen is csatlakozhassanak.

Élő videós közvetítést néhény éve már lehet indítani a platformon, azonban eddig csak maximum két felhasználó vehetett részt az Insta Live-ban. 

Az Instagram bejelentésében elmondta, hogy a Live Rooms által a felhasználóknak lehetőségük lesz arra, hogy beszélgetős műsorokhoz hasonló élő közvetítéseket tartsanak online. Illetve ezáltal egy-egy beszélgetésbe több szakértő is bevonható lesz. 

Mikortól érhető el a Live Rooms?

Az Instagram március 1-től kezdte elérhetővé tenni az új funkciót, amely androidos és iOS készülékeken egyaránt elérhető. 

Hogyan működik?

Az új funkciót a képmegosztót balra húzva, az Élő lehetőségnél találjuk, a Szobákat megjelenítő ikonra kattintva. Ezt követően tudjuk meghívni vendégeinket az élő közvetítésbe. Az általunk letiltott felhasználók természetesen nem fogják látni a közvetítést. Plusz funkció, hogy a live indítója menet közben tudja szűrni a hozzászólásokat és a követőket is. 

Mire használhatod ezt az új funkciót?

Adunk néhány tippet arra, hogy mire tudod használni a Live Room funkciót:

  • Online élő termékbemutatók
  • Panel beszélgetések különböző témákban az Instagramon
  • Élő előadások
  • Interaktív foglalkozások, például online edzések 
  • Interaktív nyereményjátékok vagy kvízek

 

Mi már kipróbáltuk a White Elephant ügynökségen belül. Amennyiben kérdésed van ezzel vagy az Instagrammal kapcsolatban, keress bennünket elérhetőségeinken vagy jelentkezz vadonatúj Instagram Workshopunkra!