Close Popup
Eng

A hagyományos PR evolúciója a digitális PR-hoz

2021.01.20
A hagyományos PR evolúciója a digitális PR-hoz

A PR = public relations, vagy magyarul közönségkapcsolatok, történelme egészen 120 évvel ezelőttig nyúlik vissza, ugyanis 1900-ban alapították meg Bostonban a Publicity Bureau-t, az első olyan céget, amely a mai felfogás szerinti PR tevékenységet végzett. Sokan tekintik ezt a dátumot a tradicionális PR kezdetének.

 

Ebben a cikkben nagy vonalakban áttekintésre kerül a hagyományos PR és a digitális PR fejlődése. 
 

Minden a nyomtatással kezdődött…

A hagyományos PR kezdetben újságok, helyi lapok, hírlevelek és életmód magazinok nyomtatásában merült ki. Néhány évvel később már megjelentek a kereskedelmi rádiók és a TV, ami a kommunikáció és ezáltal a PR gyors fejlődését is magával hozta. 

A PR küldetése ekkor, (csakúgy, mint ma) az volt, hogy növelje egy adott márka ismertségét és közölje legfontosabb üzeneteit a célközönséggel. A PR-es kollégák a sikert akkoriban (szintén nagyon hasonlóan napjainkhoz), a médiakapcsolatok és kiadott sajtóközlemények számában mérték, valamint fontos feladatuk volt a válság- és hírnév kezelés is. Persze, nyomtatott formában.

Ugrás a 90-es évekre!

Az internet megjelenése az online médiumokat és a közösségi médiát is életre hívta, így a közönséggel való kommunikáció fenntartása érdekében a PR is adaptálódni kezdett ezekhez az újdonságokhoz.

Megkezdték térhódításukat az első e-mailben kiküldött sajtóközlemények és ne felejtsük el, hogy az  1990-es évek végén egy új, pletykás keresőmotor, a Google is megjelent az online színtéren.

Hazai viszonylatban elmondható, hogy a 90-es évek környékén vált elismertté a PR szakma, ekkor alakult meg a Magyar PR Szövetség is.

Napjaink: Átlagosan 3 órát töltünk online

A digitális forradalom lehetőséget adott az egész világon arra, hogy szinte végtelen hír, végtelen számú csatornákon kerüljön megosztásra. Az online hírportálok mellett ma már,  közösségi média, influencerek, bloggerek és podcastok által is folyamatosan kapjuk az információkat, és a lista folyamatosan bővül.

Az új trendek megjelenésének köszönhetően a PR is drámai változáson ment keresztül az elmúlt évtizedben. Hiszen márkaismertségünk növelése érdekében már az imént felsorolt csatornákon is jelen kell lenni.. 

Hogyan változott a PR szerepe?

Természetesen a médiakapcsolatok ápolása és a kiváló helyesírás fontossága napjaink PR-es kollégáinak is fontos készsége maradt. Azonban van néhány jelentős különbség a hagyományos PR-hoz képest abban az esetben, ha egy vállalat vagy márka PR kommunikációs stratégiájának részeként digitális platformokat használunk, mint PR eszköz. 

Betekintés (Insights): A mai fogyasztó azt akarja, hogy érdemben kapcsolatba léphessen egy márkával. Manapság már az olyan ingyenes online eszközök használatával, mint a Google Trends betekintést nyerhetünk abba, hogy a közönség miről szeretne tudni, és mi számukra jelenleg a legfontosabb téma. Így sokkal könnyebb kapcsolatot kialakítani, hiszen márkaként tájékoztathatjuk közönségünket, megválaszolhatjuk a számukra legfontosabb kérdéseket. 

SEO, vagyis keresőoptimalizálás: A weboldal a márka tartalmi központjaként működik. A webhely minőségi tartalma miatt a közönségünk, vagy az újságírók hivatkozni szeretnének ránk. Ezért fontos az, hogy minden márka elmesélje a saját történetét és minőségi tartalmat generáljon oldalára, hiszen ez a Google rangsorolási algoritmusának egyik legnagyobb részének számít, emelett egy jól SEO-zott oldal magasabb forgalmat is generál. A SEO folyamatok másik fontos része, hogy milyen minőségű linkek mutatnak más weboldalakról a saját weboldalunkra. A PR-nek ebben is kiemelt szerepe van, hiszen ha releváns online médiumok hasábjain jelenik meg egy cikk, ami beágyazott linket is tartalmaz, azzal a hitelességünket növeljük a Google felé, ami a rangsorolásban is sokat javít az oldal megítélésén. 

Minőségi tartalom különböző célcsoportokra szabva: A hagyományos sajtótájékoztatótól eltérően, a digitális PR segítségével lehetőség van egy történetet különböző módokon elmesélni, így rengeteg ember számára vonzó lehet. Butaság lenne azt gondolni, hogy egy-egy eltérő célközönség ugyanúgy fogyasztja a tartalmakat. Ma már ismerni kell  a célközönség árnyalatait és azt is, hogy adott üzenetet miként adjunk át a különböző digitális platformokon. 

Mérhetőség: A tradicionális PR, ma már elavult mérőszáma az AVE= Advertising Value Equivalent, vagyis  hirdetési ekvivalencia/reklám-egyenérték volt, azonban a  modern PR-esek  számára egy sor más, kvalitatív és kvantitatív módszer egyaránt rendelkezésre áll. Érdemes alaposan átgondolni és kialakítani a legfontosabb, egy adott márkához köthető KPI-okat, hiszen mind rövid, mind hosszútávon értékes tanulságokat vonhatunk le ezekből. 

Láthatjuk, hogy a PR hosszú múltra tekint vissza. Azonban a mai, modern rendelkezésre álló eszközök hatalmas lehetőséget jelentenek arra, hogy megmutasd márkádat a közönségnek és ebben a PR a digitális térben is segít!

Kérj tőlünk ajánlatot, vedd fel velünk a kapcsolatot vagy keress minket e-mailben: hello@whiteelephant.digital!
 

A cikk és a kép forrása ITT. További forrás itt.