Egyetemista munkavállalóként megszoktam a pörgést és azt, hogy rugalmasnak kell lenni. Azonban a járványügyi helyzet miatt hirtelen előrehozott költözés és a teljes home officeba való belerázódás számomra is új terep volt. Mi kell ahhoz, hogy egy teljesen új fizikai környezetben rendezkedjünk be otthoni munkavégzéshez? Összefoglaltam, nekem mi segített!
Írta: Rózsa
Az elmúlt közel egy hónapban nagyon váratlan események történtek. Persze tudom, hogy nem csak személyesen velem, az egész világban is…
Hirtelen bezárt az egyetem, aztán már az irodába sem jártunk be dolgozni és közben jöttek a hírek a nagyvilágból, kijárási tilalmak és hasonlók. Én pedig úgy éreztem, hogy az áprilisra tervezett Budapestről Győrbe való kötözésemet mielőbb le kell tudni.
Így is történt. Sikerült megszervezni a fuvart, még az utolsó pillanatban az IKEA-ból is be tudtunk szerezni mindent, majd elérkezett a hétfő, amikor indult újra a munka home officeban. Igen ám, de hogyan legyen produktív az ember a munkában, ha folyton a kipakolásra váró dobozokkal néz farkasszemet?
Hamar rájöttem, hogy bár úgy tűnhet, de az élet mégsem állt meg teljesen. Első lépésként ki kell alakítanom egy bázist magamnak az új otthonunkban, ahol hatékonyan tudok dolgozni és semmi nem viszi el a fókuszomat abban a pár órában amikor dolgozom. Egész jól sikerült is létrehozni egy kis teret magamnak, ahol zavartalanul mehetnek az online meetingek, turbó fokozaton készülnek a tartalmak és szinte maguktól kitöltődnek a riportok is. ;)
A legütősebb tippem: válaszd ki a lakás legfényesebb pontját, lehetőleg az ablak irányába nézz és vedd körül magad sok növénnyel!
Tudományosan bizonyított tény, hogy az olyan irodákban ahol növények vannak a dolgozók produktívabbak, jobb a koncentrációs képességük és emlékezőtehetségük is. Ezért az otthoni munkaállomáson is ajánlott elhelyezni egy-egy növényt.
Magamon is észrevettem, hogy kellemes érzés a zöldek társaságában pötyögni, és mivel sok fény van, ezért akár már kora reggeltől kedvem van leülni dolgozni, hiszen az újonnan kialakított munkaállomásom mindig hívogat! És az online meetingek alatt, a kamera másik oldalán ülőnek is kellemes látvány :D
Remélem ez a rövid személyes beszámoló Neked is segít a számodra megfelelő otthoni munkakörnyezet kialakításában akkor is, amikor feje tetejére áll a világ… Ha pedig további tippeket szeretnél a önkéntes karanténod idejére, jó olvasgatást home digital home rovatunkban!